Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Pet Blog

Pet Blog

Mik a húgykövek?
A vesében illetve a húgyutakban képződő köveket hívjuk így. Méretüket tekintve lehetnek egészen kicsi illetve nagyobb méretű kövek, lehet egy vagy több kő is. Kis részben szerves, nagyobb részben azonban szervetlen anyagokból áll. Helyüket tekintve a vesében, húgyvezetékben, de leggyakrabban a húgyhólyagban, illetve a húgycsövet részben vagy teljesen elzárva helyezkednek el.


A kőképződés pontos menete még nem ismert teljesen, de annyi bizonyos, hogy komplex folyamat és több faktor vesz részt kialakításában. Ezen tényezők között vannak az eleség nem megfelelő összetétele, a szervezet anyagcsere zavarai, a húgyutak meglévő gyulladásai, alkati adottság (elsősorban örökletes tényezők), vitaminhiány, illetve -túladagolás.
 

Nem az ember az egyetlen, akinek meg kell küzdenie az allergia gyötrelmeivel. A házi kedvencek is szenvedhetnek allergiától.

Mi is az az allergia?

Az allergia a szervezet túlzott reakciója bizonyos anyagokkal, úgynevezett allergénekkel szemben. A legtöbb allergén fehérje természetű anyag, ami lehet növényi vagy állati eredetű. Ha az állat szervezete több alkalommal kerül kapcsolatba egy bizonyos allergénnel, az immunrendszere fokozottan érzékennyé válhat (szenzibilizálódhat), és kialakulhat a jellegzetes allergiás reakció. Az allergiás állatok immunrendszere az adott allergénnel szemben túl erős választ ad, és így reakciója már nem a szervezet érdekeit szolgálja, hanem károssá válik. 

Itt van az ősz, itt van újra... és vele együtt a hideg, nyirkos időjárás is. Kint élő, vagy ideiglenesen kint tartózkodó kedvenceinket is megviseli ez az időjárás, igyekezzünk megkönnyíteni a dolgukat néhány apróságnak tűnő, ám de annál fontosabb eszközzel.

A kutyaházak megfelelő szigetelése, illetve a megfelelő aljzatbélés kiválasztása a legfontosabb az őszi/téli időszakban. Erre a célra ajánljuk a következő,hosszú évek során bevált.

A kiegyensúlyozott étrend segít a kutyák egészségének megőrzésében.

A takarmányozási profiljának (alacsony szénhidrát- magas protein) és a funkcionális összetevők gondos kiválasztásának köszönhetően a Veterinary HPM mindennap egy falat egészség, ami hozzájárul a kutyák és macskák jó fizikai kondíciójának és egészségének megőrzéséhez.

Miért várna?

Minden VETERINARY HPM termék saját „egészségmegőrző profillal” (Global Prevetive Profile) rendelkezik, kifejezetten kedvence állapotához (ivaros vagy ivartalanított), érzékenységéhez, életkorához, méretéhez és életmódjához igazítva.

Beltartalmi értékének (kevés szénhidrát – sok fehérje) és a gondosan megválasztott funkcionális összetevőknek köszönhetően a VIRBAC VETERINARY HPM több, mint egy kutya/macskatáp.

A VIRBAC eledeleket itt megtekintheted. Klikk ide!

 

A hidegebb, csapadékosabb időjárás sok ízületi problémával küzdő, vagy idős állatnak jelent különösen fájdalmas időszakot. Vannak fajták, amik genetikájuknál fogva hajlamosabbak a mozgásszervi problémák, így náluk különösen ajánlott a folyamatos odafigyelés, ízületvédők alkalmazása a nagyobb problémák megelőzése érdekében.

Lassan beköszönt a tavasz, amivel együtt jár kedvencünk vedlése is, amikor a meleg, tömött, téli bundáról tavaszira váltják azt. A vedlést egyrészt az időjárás megváltozása, a melegebb napok száma, valamint a nappalok hosszabbodása is befolyásolja. Kedvenceink megszabadulnak a meleg aljszőrzettől és egy kevésbé hőtartó bundára cserélik azt. A szőrcsere akár hat hétig is eltarthat. A fiatalabb állatoknál ez a folyamat gyorsabb, mint az időseknél.

Télen nem szükséges védekeznünk az élősködők ellen? Gyakran halljuk: télen nincs kullancs, így nem védekeznek ellene. Ez sajnos tévhit, ugyanis napjainkban enyhék a telek, így a kullancsok és az általuk okozott betegségek egész évben veszélyt jelentenek kedvencünk számára.

Érdemes az őszi/téli időszakban is védekezni tehát az élősködők ellen, még akkor is, ha csak az udvaron van kedvencünk, esetleg rövid sétákat teszünk vele.

Az elmúlt hetekben több olyan esetünk is volt a rendelőnkben, amikor csont etetése miatt probléma adódott, ezért orvosi beavatkozásra volt szükség. Szerencsére mindenki megúszta műtét nélkül, ám ez rosszabbul is elsülhetett volna.

Néhány tanács, ötlet, hogyan tegyük elviselhetővé kedvencünk számára a szilvesztert:

Vannak állatok, akik természetükből adódóan félnek a hirtelen, hangos zajoktól. Ha kedvencünk is hasonló mentalitású, érdemes ezt észben tartani a szilveszteri tűzijáték közeledtével és óvintézkedéseket tennünk miatta. Kezelhetjük a dolgot többféle képen is: